Létrehozva: 2020.04.05.

Nehéz helyzetbe került a TV2 műsorvezetője a koronavírus-járvány miatt

A Mokka házigazdája két éve albérletben él a családjával, mert épül az álomotthonuk, a jelenlegi helyzet miatt azonban kérdéses, hogy mikor költözhetnek be.

Nincs könnyű helyzetben Istenes László! A TV2 műsorvezetője évek óta építkezik, hogy a családjával beköltözhessenek az álomotthonukba. Lászlóék immáron két éve albérletben élnek, és úgy tűnik, ez jó ideig még így is marad, hiszen a koronavírus-járvány miatt most az építkezés is csúszik.

Fotó: Ripost

„Évekig terveztük, rengeteg munka, energia van benne és végül is azt hiszem, sikerült a legjobb időszakban belevágnunk... Ja, nem! Nem részletezem. Aki hozzánk hasonlóan most van benne, az úgy is tudja... Másnak meg van most más feladata, gondja, baja, története. Mi sem így terveztük 2020-at. Két éve albérletben lakunk, két éve állnak dobozokban raktározva szeretett dolgaink... Amivel nincs nagy baj, szeretjük az átmeneti szállásunkat, de már jó ideje a saját otthonunkban kellene lennünk, saját tárgyaink között. Szóval ebben a hangulatban, ilyen körülmények között építkezni... Hagyjuk!” - írta a bejegyzésében a műsorvezető.

László ennek ellenére próbálja pozitívan felfogni a helyzetet, és abban bízik, hogy idővel valóra válhat az álmuk, és beköltözhetnek a házukba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd