Létrehozva: 2021.11.05.

Nem titok többé: Komoly betegséggel küzdött Mihalik Enikő a szülés után

Mihalik Enikő nyíltan mesélt a YouTube-csatornáján az anyaság első heteiről.

Ahogy a Ripost is megírta, július végén született meg Mihalik Enikő kislánya, Eva Rose. Mint a modell mesélte, bármennyire is felkészült, hogy nem lesz könnyű egy újszülött kisbabával, mindent sokkal nehezebben élt meg.

Mihalik Enikő szülés utáni depresszióval küzdött (Fotó: Instagram)

„A szülés utáni depresszió is arcon csapott. Sok anyának nehéz leküzdenie a gondolatokat, amik a kisbaba sírásakor felmerülnek. Sokszor megkérdőjeleztem: vajon jó anya vagyok?” – fogalmazott a videójában Enikő, amit a Best szemlézett le. A modell azt sem tagadta, hogy az első hetekben gyakran eltörött nála a mécses, hol örömében, hol kétségbeesésében. Mint mondta, szerinte ebben nincs semmi szégyellnivaló. Ő így élte meg a történteket.

Enikő sok segítséget kapott a dúlájától is, neki köszönhetően sikerült hamar talpra állnia.

„Ildi, a dúlám mondta, sose feledjem, a babám számára én vagyok a legjobb anyuka. Én is ember vagyok, én is fogok hibát elkövetni, de nálam jobban senki sem fogja tudni, hogy mi kell a kislányomnak” – tette még hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”