Létrehozva: 2019.05.26.

Nincs visszaút, végleges döntést hozott Aradszky László özvegye

Éva asszony fájdalma továbbra sem múlik, igaz, napról napra szelídül.

Máig képtelen átrendezni a néhai férjével közös otthonát Aradszky László özvegye. Az énekes a szakmai körökben példamutatónak számító házasságban élt fodrászként dolgozó feleségével, így nem csoda, hogy a kettejük közti kötelék a családfő halálával sem szakadt el.

Sokan szívesen beköltöznének Aradszky László elegáns budapesti lakásába, azonban erre egyelőre senkinek sincs esélye. Ugyan számtalan híresség özvegye döntött úgy a közelmúltban, hogy megválik az emlékeket rejtő családi fészektől, Éva erről a kéretlen jó tanácsok ellenére hallani sem szeretne.
„Ezek a falak számomra Laci otthonát jelentik, ezért szinte minden más tárgyi dolognál kedvesebbek. Még a szobánkat sem rendeztem át, Laci szemüvegét is pontosan ott tartom, ahol ő hagyta utoljára”

– mondta lapunknak az özvegy. Nem titkolja: a fájdalma továbbra sem múlik, igaz, folyamatosan szelídül. Segítik őt ebben a nemes emlékei, hiszen a lakás minden egyes zegzugában megtalálható az énekes egyik-másik használati tárgya.

Én már életem végéig itt maradok, és nekem pontosan így esik jól

fogalmazott Éva, és elárulta: még csak gondolni sem szeretne arra, hogy valamikor is megossza az életét egy új férfival.

Hogy mivel indokolta a döntését, azt megtudhatod a %RIPOST% szombati lapszámából, ami még kapható az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom