Létrehozva: 2017.10.03.

Óriási fordulat Oszter Sándor magánéletében, erre ki számított?

Közel egy évet várt erre a pillanatra a színész.

Oszter Sándor perének újabb fordulópontja előtt megtörtént az, amire kevesen számítottak volna. A befolyással üzérkedéssel vádolt színész közel egy év mosolyszünet után kibékült lányával, Oszter Alexandrával.

Ehhez persze kellett Oszter feleségének, Failoni Donatellának a diplomáciai érzéke is, hiszen ő intézte úgy, hogy apa és lánya végre beszéljenek egymással telefonon.

"A feleségem intézte úgy a helyzetet, hogy beszéljünk Alexandrával telefonon. Szinte már nem is reménykedtem abban, hogy rendeződik a viszonyunk, de szeretem őt, a lányom, sosem tagadnám meg. Ráadásul az unokám is nagyon hiányzott. Korábban nagyon sok időt töltött Diósjenőn, még a hálószobámat is kisajátította, végül oda is adtam neki, így most külön rezidenciája várja itt"

- mesélte mosolyogva a Blikknek Oszter, aki már alig várja, hogy újra magához ölelhesse lányát és unokáját.

Oszter és lánya között korábban azért mérgesedett el a viszony, mert Rózsa Sándor legendás megformálója többször kifejezte, nem ért egyet lánya párválasztásával. Több vita is kialakult a családban emiatt, Alexandra egy ideig zongoraművész édesanyjával sem tartotta a kapcsolatot. Most azonban már szent a béke.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”