Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.26.

Óriási összeget gyűjtött a nyomorgó Szilágyi Istvánnak egy punkzenekar

A betegeskedõ színész idõs korára méltatlan helyzetbe került, egy zenekar viszont összefogott érte.

Több mint hárommillió forintot gyűjtött össze Szilágyi István számára az Aurora nevezetű punkzenekar, akiknek egyik klipjében maga a színész is szerepelt, 2013-ban.

Az idős Szilágyi egy omladozó budapesti kertes házban él a feleségével és a fiával, hatalmas adósságai miatt pedig kilátástalan helyzetbe került. A punkzenekar most felidézte a régi ismertséget és úgy döntöttek, segítenek a betegeskedő színművészen. Szilágyi István képmásával ellátott pólót kezdtek árulni, darabonként ötezer forintért - írja a Fülesbagoly.

A bandának hűséges rajongótábora van, hiszen két hét alatt 660 darab pólót adtak el, ami azt jelenti, hogy Szilágyi István 3.3 millió forinttal lett gazdagabb.

A zenészek április 28-án, egy rendhagyó koncert keretein belül szeretnék átadni az idős színésznek az adományról szóló szerződést, ezért bíznak benne, hogy Szilágyi egészségi állapota addigra rendeződik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom