Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.03.

Örül a család, döbbenetes fordulat VV Fanni ügyében!

A fiatal lány novemberi eltûnése óta most elõször történt komoly, érdemi változás az ügyében. Még a család is megkönnyebbült.

Úgy tűnik, lezárják a nyomozást VV Fanni meggyilkolásának ügyében!

A novemberben eltűnt fiatal lány holttestét még mindig nem találták meg, de minden jel arra mutat, hogy az ügyészség így is vádat emelhet az előzetes letartóztatásban ülő B. László ellen.

"Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezünkben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek. Úgy tudom, akkor is lezárják a nyomozást, és emberölés lesz a vád a férfi ellen, ha nem kerül elő a lány holtteste" - árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő bennfentes. 

Ha kiderül, hogy előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból kellett meghalnia a lánynak, B. Lászlóra még nagyobb büntetés várhat.

Fanni édesanyja, Katalin a mai napig nem dolgozta fel, hogy elvesztette a lányát, de a lapnak elárulta, valóban megkönnyebbült kissé.

"Bár valóban örülök, ha az igazi bűnös megkapja méltó büntetését, azért titkon minden nap azzal a reménnyel kelek, hogy egyszer megszólal a telefonom, hogy megvan a lányom holtteste. Szeretnénk tőle méltóképpen végső búcsút venni" - fogalmazott megtörten az asszony.

A család ügyvédje, dr. Lichy József is megkönnyebbült a családdal együtt, úgy véli, a hatóság profi és összehangolt munkát végzett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom