Létrehozva: 2020.08.15.

Őszinte vallomás: ezért szorong Gáspár Evelin kislánykora óta

Hiába nyerte meg a MasterChef VIP 2 TV2 főzős realityjét, Gáspár Evelin önbizalmán ez mit sem változtatott. Félszegsége, szorongásai tovább kísérik az életében, és ebben nagy részük van a férfiaknak.

Úgy érzi, zöldfülű kislányként vágott bele a TV2 MasterChef VIP című műsorába Gáspár Evelin. Elsősorban édesanyjának, Beának akarta bizonyítani, hogy képes önállóan is sikert elérni, megállni a lábán.

Fotó: TV2

„Minden egyes alkalommal úgy mentem be a műsorba, hogy meg fogom nyerni, pedig anyukám először kinevetett, hogy jelentkeztem. Biztosra vette, hogy a második adás után ki fogok esni„ – meséli a Borsnak az idősebb Gáspár lány. „Jogosan gondolta, mert akkor még egy tojásrántottát sem tudtam elkészíteni.”

Evelint feltűnően sokszor érte kritika a műsorban azért, mert indokolatlanul önbizalom-hiányos. Pedig szüleitől rengeteg pozitív visszajelzést kap, csakhogy ezt a szülői elfogultságnak tulajdonítja.

Fotó: TV2

„Az önbizalomhiányom kislánykoromból ered. Duci lányka voltam, később fogytam le. A média figyelme is hozzájárult, hogy ne érezzem jól magam a bőrömben, és még inkább az, hogy a pasiktól soha nem kaptam olyan visszajelzést, hogy szép lennék. Pedig vágytam volna rá. Még a volt barátom, akinek mindig küldtem magamról képet, sem dicsért egy szóval sem„ – folytatta Evelin, aki úgy érzi, az önbizalomhiány már végigkíséri az éle­tében. A bizonytalansága ugyanakkor elhivatottsággal és céltudatossággal társul. Szeretne végre kilépni a celeb szerepkörből, és saját vállalkozást indítani, amihez a főzős reality is lökést adott.

„Valójában nem szeretek főzni, de azért itt rengeteget tanultam. Ahogy Győrfi Palit megleptem a streed foodos ételemmel, úgy magamat is. Ekkor derült ki számomra is, hogy milyen jól tudok rögtönözni. Imádom az édességeket, ezért ezekkel szeretnék foglalkozni, egyelőre csak hobbiszinten. Januárban elkezdtem a cukrásztanfolyamot, aztán kiderül, miként alakul az életem, mert most mesterképzésre is jelentkeztem egyetemre­” – mondta el Evelin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője