Létrehozva: 2017.09.23.

Öt éve született újjá Schobert Norbi

Rubint Réka és Schobert Norbi öt évvel ezelõtt esett át közös életük legkeményebb idõszakán. Ekkor mûtöttek meg ugyanis a fitneszgurut veleszületett szívbillentyû rendellenességgel.

A beavatkozás korántsem volt veszélytelen, így Schobert Norbi a műtét előtt el is búcsúzott szeretteitől. A történet ma már a múlté, de Réka azóta is folyamatosan aggódik élete szerelméért.

"Ha visszagondolok arra az időszakra, még ma is könnybe lábad a szemem. Rettenetesen nehéz volt akkor mindannyiunk számára. Azóta eltelt lassan öt év, de még mindig bennem van a félsz, pedig tudom, hogy Norbi nagyon erős és már nem lehet semmi baj.

Ennek ellenére féltem őt, ugyanakkor csodálom is, hiszen egy ilyen súlyos műtét után is képes volt visszanyerni az erejét.

Persze már nem tart olyan sűrűn edzéseket mint korábban, de még most is képes meg izzasztani bárkit és ezért hihetetlenül büszke vagyok rá”

- mesélte lapunknak Rubint Réka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”