Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.19.

Ő az a pap, aki felszenteli Törőcsik Mari hamvait – fotó

Bokros Levente atyára nemcsak életében számíthatott Törőcsik Mari, hamvait is ő szenteli majd meg Velemben. A cserhátszentiváni lelkipásztor évtizedes barátságot ápolt a színésznővel.

A jelenleg Cserhátszentiván lelkipásztorként szolgáló pap egykoron a váci egyházmegye kulturális életének felpezsdítéséért is felelt – ekkor találkozott először a művésznővel.

„A Kortársaink című sorozat eseményein számos közéleti szereplőt, művészt láttam vendégül, és ide hívtam meg Mariskát is„ – emlékszik vissza Bokros Levente, innen a kapcsolat. „Zokszó nélkül viselte, hogy így nevezem: Mariska” – mondja el a pap, aki előtt mindig is rejtély volt, mi alapján rendszerezte Törőcsik, hogy kivel tegeződik, hiszen többnyire magázódni szeretett.

Fotó: Bors

„Sokakat a vezetéknevükön szólított és csak egy maréknyi emberrel volt bizalmasabb. Engem például Leventének nevezett. Meg persze szélhámosnak és szerencsétlennek„ – meséli mosolyogva.

Hogy milyen kedves történeteket mesélt még el Bokros Levente atya Törőcsik Mariról, megtudhatod holnap a Borsból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom