LELKIZŐ

Pasiját is elhagyná a külföldre költöző magyar bombázó

A pánikbeteg sztár kényelmesebb életre vágyik, és az sem érdekli, ha közel a negyvenhez ezt egyedül kell megteremtenie.
  • Szerző: E.J.

Molnár Anikó külföldre vágyik, tervét pedig hamarosan meg is valósítja. Az egykori valóságshow szereplő mindezt a Fem3 Cafénak mondta el.

Végleg Németországba költözne, és ebben az sem akadályozza meg, ha párja nem tartana vele. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy Norbertnek nem áll szándékában szerelmével menni. Pedig Anikó éveken át kiállt a férfi mellett, akit többek között sikkasztásért, 2013-ban két év börtönbüntetésre ítéltek, amit öt évre felfüggesztettek.

Az egykori Nagy Õ évek óta visszavonult a csillogástól és a sztárélettől, kóbor, beteg állatokat fogad örökbe, és polgári foglalkozást választott, saját sminktetováló szalonja van.

A Fem3 műsorában elmondta, kényelmesebb életre vágyik, több pénzt szeretne keresni, és mivel vannak német kuncsaftjai, a lehetőség adva van számára.

Évek óta pánikbeteg vagyok, érdekes, hogy amikor Amerikában éltem, tünetmentes voltam

- árulta el Anikó, aki úgy gondolja, Németországba költözve ismét elmúlna a betegsége.

Jelenleg kilenc állattal él együtt, amelyek közül ötöt biztosan magával vinne, de ahogy mondta, ezt még meg kell terveznie, hiszen nem zárhatja be őket egész napra egy kicsi, kert nélküli lakásba.

A beszélgetés ekkor kínos fordulatot vett, mert Erdélyi Mónika rákérdezett, hogy nincsenek-e véletlenül magánéleti gondjaik.

Néhány hónapja még olyan szép párnak tűntetek!

Minderre Anikó először kínos csenddel, majd zavart nevetéssel reagált, és annyit mondott, hogy ezzel a témával kapcsolatosan maradjanak is ennyiben.

Barátját egyébként végig csak "másik félnek" nevezte, és hozzátette, mindenkinek csak egy élete van.

Ennek fényében úgy látszik, Molnár Anikónak továbbra sincs szerencséje a szerelemben, így megint a saját útját járja, életében pedig az állatvédelem és a munka játssza a legfőbb szerepet.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?