Létrehozva: 2021.04.04.

Madár képében jelent meg Gödöllőn Pécsi Ildikó szelleme, egy fán pihent meg

A kínaiak szerint ezek a madarak a halott lelkeket viszik el, így gondoskodnak az élet körforgásáról.

Különleges vendég jelent meg Pécsi Ildikó fogadott fiának kertjében, mindössze egy nappal azután, hogy a 80 éves korában elhunyt színésznőt végső nyugalomra helyezték Máriabesnyőn.

Fotó: MTI

L. Péterfi Csaba kertjében december 20-án reggel tett látogatást egy szürke gém, amire azelőtt sosem volt példa. Pont a Csaba hálószobájából jól látható fenyőfán foglalt helyet, néhány percig szemlélődött, majd tovaröppent.

Nos, nem szeretnénk túl spirituálisnak tűnni, de meglehetősen gyakori, hogy a holtak lelkei állatok képében térnek vissza, hogy meglátogassák azokat, akiket nagyon szeretnek, és talán örökre elbúcsúzzanak tőlük.

Fotó: L. Péterfi Csaba

Sőt, a kínaiak szerint a szürke gémek a halott lelkeket viszik el, így gondoskodnak az élet körforgásáról, épp ezért igen gyakran jelennek meg haláleset után.

„Én is hiszek ebben, hogy a halottak megjelennek állatok képében. Szerintem aznap reggel is ő volt ott, ebben biztos vagyok. A halott ahhoz megy, aki a legközelebb állt hozzá” – elmélkedett a Ripost-nak Csaba, aki le is fotózta a kecses gázlómadarat, a fotót pedig már a temetést követő nap közzétette a Facebookon.

Mivel az állatot azóta sem látta, vélhetően Pécsi Ildikó utoljára akart tőle elbúcsúzni a gém képében.

Fotó: Facebook

Rubint Rékához szarvast küld az édesapja

Nem ez az első eset, hogy valakinek az elhunyt szerette feltehetően egy állat képében üzen. Rubint Réka például úgy véli, elhunyt édesapja egy szarvas képében tesz nála látogatást.

„Hiszem, hogy az ember nem csak egy test, és hogy annál jóval több történik a halál után is. Érzem a nap minden percében, hogy édesapám most is itt van velem. Apukám egész fiatal kora óta vadászott, lényegében az egész gyerekkoromat végigkísérte ez a szenvedélye. Amióta elment, szinte minden este különös dolog történik velem, ami ko­rábban soha. Amikor hazaérek az erdő szélére, ahol lakunk, rendszerint ott áll egy őz vagy egy szarvas az út szélén. Soha nem fut el. Csak áll és néz engem. Gyönyörű látvány. De az is meglepő volt, amikor a halálát követően elmentünk a két fiammal sétálni az erdőbe, és találtak egy szarvas­agancsot” – nyilatkozta Réka a Borsnak 2019-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom