Létrehozva: 2020.12.07.

Pécsi Ildikó drámai bejelentést tett egy héttel a halála előtt, ezt mondta

Bár Pécsi Ildikó régóta gyengélkedett, az egész országot megrázta, amikor szombat reggel kiderült, örökre elaludt. A Ripost megtudta, a Kossuth-díjas színésznő már egy héttel ezelőtt tudta, sőt ki is jelentette, hogy rövid időn belül idén nyáron elhunyt, imádott férje, Szűcs Lajos után fog menni.

Pécsi Ildikó képtelen volt feldolgozni, hogy idén nyáron elvesztette imádott férjét, Szűcs Lajost, akit mindig csak drága jó Lajosomként emlegetett.

Ez persze érthető, hiszen ötven évig tartó, filmbeillő szerelem volt az övék. Bár egy darabig tűnt, a színésznő új erőre kapott férje halála után, hiszen elképesztő energiával vetette bele magát a munkába Fekete Péter című zenés darab játékmestereként, belül akkor is Lajos bácsi után vágyódott, újra fogni akarta a kezét.

MTI Fotó: Keleti Éva

Állapota az elmúlt időszakban folyamatosan romlott, szeptember végén kórházba is került egy napra. Vizsgálatok során esett át, az orvosok beállították a vérnyomását és állandó felügyelet alatt állt, a színésznő lelke végleg elfáradt, és ha egy lélek elfárad, nincs az a szeretet és orvosi szakértelem, ami itt tarthatná.

A Ripost megtudta, Ildikó már egy hete drámai bejelentést tett a családjának, köztük fogadott fiának, L. Péterfi Csabának.

Közölte velük, érzi, hogy már nagyon közel a halál.

Fotó: Facebook

„Ő már egy hete érezte, tudta, hogy meg fog halni. Ezt meg is mondta nekem és a fiának, Szűcs Csabának. Ezután minden nap meglátogattuk, imádkoztunk és minden alkalommal elbúcsúztunk tőle. Ekkor már mintha az élet és a halál között lebegett volna, érezte, hogy szeretik, de már Lajos bácsival akart lenni” – kezdte a Ripost-nak elcsukló hangon L. Péterfi Csaba, aki azt is elárulta, mi volt a színésznő utolsó kívánsága.

„Ildikó mindennél jobban szeretett volna elmenni egy templomba. Gyónni akart, hogy feloldozást nyerjen és békében tudjon távozni. Ám erre sajnos nem volt lehetőség. Ezért amellett, hogy mi imádkoztunk a fiával az ágyánál, péntek este papot hívtunk hozzá, akivel elbeszélgetett. Ildikónak nagyon fontos volt a hit és miután meglátogatta őt az atya, örökre lehunyta a szemét” – mondta szomorúan lapunknak a fogadott fiú.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”