Létrehozva: 2020.07.24.

Pécsi Ildikó egy hétre kórházba megy, vizsgálatok sora vár rá

Bár Pécsi Ildikó először elutasította a kórházi kezelést, azóta belátta, hogy valóban szüksége van orvosi kivizsgálásra. A Ripost megtudta, hogy a gyászoló színésznő az egész jövő hetet egy klinikán tölti majd, hogy egy kicsit megerősödjön. Erre szüksége is lesz, hiszen hamarosan élete talán legnagyobb próbatétele vár rá: búcsút kell vennie imádott férjétől.

Férje július 12-i halála óta egyetlen percre nem hagyták magára segítői Pécsi Ildikót. A család közeli barátja és egy hölgy felváltva vigyáznak rá, hamarosan pedig érkezik egy szociális munkás, aki állandóan felügyel majd a nyolcvanéves színésznőre. Ildikó kedélyállapota roppant hullámzó a tragédia óta: egyik pillanatban még lelkesen sztorizgat, a másikban már zokogva omlik össze.

Fotó: Súlyok László

Ez persze érthető, hiszen az olimpiai bajnok focista 51 éven át volt hű társa, regénybe illő szerelem volt az övék.

Ildikónak ráadásul az egészségével is gondok vannak, köztudott, hogy évek óta cukorbeteg. Eddig az orvosok szinte egymásnak adták a kilincset a gödöllői házban, mígnem a barátoknak eszébe jutott: a színésznőnek be kéne feküdnie egy kórházba. Bár Ildikó először élből elutasította az ötletet, azóta átgondolta a dolgot és döntött.

Fotó: Bors

A jövő hetet egy klinikán tölti, hogy egy kicsit megerősödjön.

„Ha minden jól megy, július utolsó hetét egy klinikán, szakszerű orvosi felügyelet alatt tölti Ildikó. El sem tudom mondani, mennyire felnézek rá, mert egy roppant erős asszony, de most mégis össze kell szednie magát, ami érthető, hiszen pokolian nehéz időszakon megy keresztül. Teljes körű kivizsgáláson vesz majd részt. Persze mindenki igyekszik tartani benne a lelket, de beláttuk, hogy jót tenne neki az orvosi felügyelet” – nyilatkozta a Ripost-nak a jótevő, aki mindennap beszél a színésznővel és fogadott édesanyjaként tekint rá.

Ildikónak valóban szüksége lesz minden erejére, hiszen augusztus 6-án élete talán legnagyobb próbatétele vár rá: végső búcsút kell vennie Drágajó Lajosától a máriabesnyői temetőben. Arról már a Ripost is beszámolt, hogy a kiváló labdarúgót egy focilabda alakú urnában temetik majd, a szertartás pedig zárt körű lesz, hogy ne láthassa ország-világ Pécsi Ildikó mérhetetlen fájdalmát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd