Létrehozva: 2018.12.18.

Részletek a zűrös válásról: így lett vége Hujber Feri és Cynthia házasságának

Tizenöt év után hivatalosan is véget ért Hujber Ferenc házassága, egy közös ismerõs beszélt arról mi is történt pontosan...

A színész és gyermekeinek édesanyja, Tölgyesi-Khell Cynthia másfél éve költöztek külön, a bíróság pedig a napokban kimondta: papíron sem alkotnak egy párt. A válás tényét az UFO egykori énekesnője az internetes közösségi oldalán adta hírül: mint írta, a döntés és a másfél évig húzódó procedúra lezárása karácsonyi ajándék mindkettejük számára.

– Igen, elváltunk, megtörtént, de ennél többet nem szeretnék mondani – ismerte el a Blikknek szűkszavúan Cynthia, ám még így is bőbeszédűbb volt, mint Hujber, aki egyáltalán nem kívánt nyilatkozni.

Közös ismerősük azonban elárulta, Cynthia megkönnyebbült, miután a bíróság kimondta a válást.

Szimbolikus jelentéssel bírt, hogy a bíróság elválasztotta őt Feritől, most végre ismét önmaga lett. Már régóta nem akart azzal szerepelni, hogy ő a színész Hujber felesége – mesélte a bennfentes. – Lelki megnyugvást jelent neki, hogy az idei karácsonyt úgy tudja együtt tölteni új párjával, hogy már nem házas. Boldogok, jól megvannak, a férfi pedig remekül kijön a gyerekekkel.

A sztárpár viszonya a kezdeti szerelmes esztendők után igen viharosan alakult. Talán ennek köszönhetően a válási procedúra is másfél éven át húzódott.

Mindenben sikerült megegyezniük. Feri egy időben külföldön próbált szerencsét, ám nemrégiben visszaköltözött, hogy közelebb lehessen a gyermekeihez – mondta az ismerős. – Bár nincs senkije, jól érzi magát a bőrében. Minden erejével a munkára koncentrál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”