Létrehozva: 2018.08.21.

Retteg a magyar énekes, ismerősei tartják terrorban a családját

A mulatós sztár hiába védi az otthonát minden létezõ biztonsági rendszerrel, nemrégiben ismét elvitték a holmijukat. Most attól fél, hogy egyszer a családját is bántani fogják.

Forrnak az indulatok Jolly családjában, miután az énekeshez rövid időn belül már háromszor törtek be.

A híresség már minden biztonsági óvintézkedést megtett azért, hogy ne juthassanak be illetéktelenek az otthonába, ám ennek ellenére a napokban is kirabolták őket, épp, amikor ők fellépésen voltak.

A kár több százezer forint is lehet, ékszerek tűntek el, és megrongálták a házukat is.

"Minden létező biztonsági rendszer fellelhető nálunk, még a kerítésen is szögesdrót van, be vagyunk kamerázva. Az ablakon törtek be. Kitépték a falból a rácsot, betörték egy téglával az ablakot, benyúltak és kinyitották. Hál’ istennek nagy értéket nem tudtak elvinni, mert készpénzt nem tartunk otthon. Suzy több ékszerét és medálját vitték el, de nem is az zavar minket. Ezek után hogyan aludjak nyugodtan a házamban, amikor tudom, hogy ilyen gátlástalan tolvajok garázdálkodnak a környékünkön?" – tette fel a kérdést a Bors hasábjain Jolly.

Az énekes ráadásul arra gyanakszik, hogy nem feltétlenül számára idegen emberek károsították meg anyagilag és lelkileg.

"Remélem, kézre kerítik azokat a szarháziakat. Van egy gyanúm, hogy még az ismerőseim között is előfordulhatnak a tettesek. Eddig háromszor törtek be hozzánk, de a legutóbbi kettőt tuti ugyanazok művelték. Két évvel ezelőtt, ugyanígy nyáron jöttek a tolvajok. Sajnos az embe­rek tudják, mikor nem tartózkodom otthon, mert a rajongóimat mindig tájékoztatom a közösségi oldalaimon, hogy mikor merre járok, hol koncertezem éppen. Sokszor a hírnév együtt jár ezzel az átokkal" – dühöngött az énekes.

A nyomozásra való tekintettel Jolly többet nem kívánt elárulni az ügyről, azóta azonban még jobban védi a családját: amikor feleségével, Suzyval dolgoznak, a kislányukra rokonok és biztonsági emberek vigyáznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”