Létrehozva: 2016.10.06.

Retteg kilépni a lakásból, fojtogatónak tartják a szomszédai Lajsz Andrást!

A koktélkirály már a lakásból is alig mer kilépni, ráadásul az egészségi állapota is elkeserítõ.

Lajsz András úgy érzi, komplett lejáratóhadjárat folyik ellene. Az étterem-tulajdonos köztiszteletben álló polgár volt egészen június közepéig, amikor a vád szerint két kézzel fojtogatott egy közterület-fenntartót.

Mostanra elhagyta az ereje, úgy érzi, minden és mindenki összeesküdött ellene. Az egészségi állapota romokban, ráadásul az eset óta dolgozni sem tud.

Ötödik hónapja képtelen vagyok dolgozni, az egészségi állapotom pedig katasztrofális. Először akkor volt infarktusom, amikor a közterületesekkel összevitatkoztam.

Hátsófali infarktus volt, emiatt a jobb szívkamrám teljesen elsorvadt. A második infarktust három napra rá kaptam, ekkor két hétig feküdtem az intenzíven. Meg kellett műteni, akkor következett be a harmadik szívroham" - kesergett Lajsz András a %RIPOST%-nak, és elárulta, azért veszi nehezen a levegőt, mert az érvizsgálat miatt jelenleg egy huszonöt centiméteres vágás van a nyakán.

De nem elég, hogy az egészsége tönkrement, még a rosszindulatú beszólásokkal is meg kell birkóznia.

"A betegségem miatt alig tudok, de nem is nagyon merek már kimenni a lakásból.

Az utcán utánam kiabálják, hogy Ott a pozsonyi fojtogató!, tudniillik az ominózus eset a Pozsonyi úton történt.

De én nem bántottam senkit. Teljesen belerokkantam ebbe a meghurcoltatásba, nem tudom elhinni, hogy az emberek azt gondolják rólam: képes lennék bántani valakit!

Lajsz András a kirendelt ügyvédjét a sajátjára cserélte, és állítja, hamarosan számos tanút elő tudnak majd állítani, akik bebizonyítják, hogy sem fojtogatás, sem pedig másféle tettlegesség nem történt azon a júniusi napon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja