LELKIZŐ

Saját színdarabját tervezte a halála előtt Zana József

Bár az utóbbi időben javulni látszott Zana József állapota, a 81 éves színművész sajnos már nem tudta megvalósítani az álmát, hogy visszatérjen a színpadra.
  • Szerző: RIPOST

Hosszan tartó betegség után, hétfő hajnalban elhunyt Zana József. A 81 éves színművészt hónapok óta kezelték a Honvéd Kórházban, és bár állapota többször lehetővé tette, hogy otthonában lábadozzon, végül a szervezete feladta a harcot. Szervei bevizesedtek, tegnap hajnalban pedig mindkét veséje leállt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Legutóbb, amikor kiengedték, még jókedvű volt, de pár hete megváltozott. Az utolsó hetét a Honvéd Kórházban töltötte, és ma hajnalban mindkét veséje leállt. Fél 5-kor ment el” – fogalmazott könnyek között az egyik hírportálnak lánya, Zita. Ő volt az, aki a szörnyű hírről értesítette a család minden tagját, köztük Ganxsta Zolee-t is, akit elmondása szerint borzasztóan érintett a hír. Lapunk is megkereste a rappert, azonban nem kívánt nyilatkozni, szeretné családjával megélni a gyászt.

Fotó: Ripost

Zana kálváriája tavaly nyáron kezdődött, mikor a Dózsa György úti metrónál egy meghibásodott mozgólépcsőn elveszítette az egyensúlyát, és leesett róla. Akkor rohammentővel szállították kórházba, és csak hosszas lábadozás után hagyhatta el a klinikát. Ám nem ez volt az egyetlen csapás, néhány nappal a baleset után agyérgörcsöt kapott, és bár sikerült felépülnie, azóta folyamatos látogatója volt a kórháznak. Ha éppen otthon volt, akkor lánya, Zita viselte a gondját. A fiatal lány még a munkahelyén is felmondott, és Budapestre költözött, hogy édesapja mellett lehessen, és ápolhassa őt. Zana a legutolsó interjújában, amit nekünk adott, meghatódva mesélte el, mennyire fontos számára, hogy Zita mellette volt a nehéz időkben, ugyanis ő tartotta benne a lelket.

„A lányom vigyáz rám! Hol van ma még egy 24 éves lány, aki vállalja az idős apját, és vigyáz rá?! Feladta a munkáját, mindent... Csak azért, hogy velem legyen” – mesélte lelkesen lapunknak Zana, aki még az üzleti ötleteibe is beavatta Zitát. Januárban ugyanis együtt vettek részt egy tárgyaláson, ahol a színész az egyik nagy tervét prezentálta. Egy saját darabbal szeretett volna visszatérni a színpadra, hogy a fiatalabb generáció is megismerhesse a régi kor nagy színészeit. Minden vágya az volt, hogy bemutathassa a Zana és a nők című előadást, már csak azért is, mert egészen fiatal kora óta különös kapcsolat fűzte a szebbik nem képviselőihez.

„Nagyon szeretném ezt az előadást. Ezt még megcsinálom, aztán meghalok” - mondta lapunknak Zana, aki természetesen nem gondolta komolyan utóbbi kijelentését. A színművész ugyanis híres volt a fekete humoráról, sokszor emlegette a halált, de aki ismerte, az tudta, hogy ilyenkor csak viccel, hiszen Zana imádott élni, és tele volt tervekkel.

A részletekért keresd a napilap keddi számát az újságárusoknál!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?