Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.12.

Sokkoló részletek derültek ki a gyönyörű színésznő tragikus haláláról

Ezt kiáltotta, mielőtt tragikus körülmények között életét vesztette.

Az egész világot megrázta, amikor kiderült, hogy a Glee sztárja, Naya Rivera tragikus körülmények között meghalt, belefulladt a Kaliforniában található Piru-tóba.

Fotó: Northfoto

A 33 éves Rivera július 8-án tűnt el, élettelen testét pedig július 13-án találták meg. Mindössze négyéves kisfia megmenekült, egyedül volt azon a hajón, amit a színésznő bérelt, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak – írja a Mirror.

Most az is kiderült, mi történt a színésznő életének utolsó perceiben. A boncolás során készült jegyzőkönyv arra világít rá, hogy Naya utolsó erejével a hajóba tette kisfiát, majd mindkét karját a levegőbe emelve üvölteni kezdett.

„Segítség” – kiáltotta, de nem segített neki senki.

A mentőmellényben alvó fiúcskát végül a csónakház vezetője találta meg, a színésznő személyes tárgyaival együtt. Már akkor érezte, hogy valami szörnyű dolog történhetett.

Az is kiderült, hogy a színésznő már többször járt a tónál és kifejezetten jó úszónak tartotta magát. Eredetileg sütögetni akart, csak később döntött úgy, hogy hajót bérel.

Bár ne tette volna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom