LELKIZŐ

Sosem foglalkozott a betegségével Zana József

A színész hétfő hajnalban hunyt el a Honvéd Kórházban.
  • Szerző: RIPOST

Ahogy arról a is beszámolt, hosszas betegség után, hétfő hajnalban elhunyt Zana József. A színművészt a Honvéd Kórházban kezelték, azonban a szervezete nem bírta a harcot: leállt mindkét veséje.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Bár az utóbbi időben sokat betegeskedett, mégis figyelt arra, hogy ne hagyja el magát. Nem szeretett az állapotával foglalkozni, inkább a családjával töltötte az ideje nagy részét, és az egyik álmát próbálta megvalósítani.

Fotó: Ripost/ Keller Mátyás

„Karban kell tartani magam. Nem akarok olyan lenni, aki folyamatosan otthon ül, mert abba betegszik bele az ember igazán. Szerencsére most már nagyon jól érzem magam, amióta itt van velem a családom” – mondta Zana tavaly nyáron – ekkor az agyérgörcse után lábadozott az otthonában. Fontosnak tartotta, hogy kikapcsolódjon egy kicsit, szerinte nem lehetett folyton csak a betegségre koncentrálni. Ezért rendszeresen járt pókerezni, sőt szívesen főzött a családjának is. Most az utolsó hetekben kórházban volt – majd hétfő hajnalban elhunyt...

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?