Létrehozva: 2019.08.03.

Súlyos döntést hozott fogyása érdekében Király Linda

Az énekesnõ gyakorlatilag az életét mentette meg az életmódváltással, emiatt azonban komoly elhatározásra jutott.

Csodálatos formában van Király Linda. Az énekesnő az életét mentette meg azzal, hogy kés alá feküdt, és kemény életmódváltással 28 kilót adott le.

Lindának azonban ehhez az eredményhez gyökeresen változtatnia kellett az életén, ami a magánéletére is kihatott. Szakított kedvesével, Zsomborral, mert tudta, hogy csak úgy változtathat, ha egy ideig kizárólag önmagára koncentrál.

"Hajlamos vagyok egy párkapcsolatban minden figyelmem és szeretetem a másiknak adni, és saját magamról elfeledkezni. Ebben muszáj volt változnom, és Zsombi ezt abszolút megértette. Elfogadta, hogy ez egy egyszemélyes csata számomra. Egy éve szakítottunk, hogy csak magamra, az egészségemre és a fogyásomra tudjak koncentrálni.

A szerelem, mint olyan, jó ideig mellékes most az életemben

 – mondta el a Borsnak az énekesnő, aki volt párjával azóta is napi kapcsolatban van.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

(@lindakiraly) által megosztott bejegyzés,

Linda már így is nagyon jól néz ki, de még 15-20 kilótól szeretne megszabadulni, ennek érdekében hetente ötször-hatszor edz és a táplálkozására is nagyon odafigyel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter