Létrehozva: 2017.05.16.

Szilágyi István fia tagadja, hogy bántalmazta volna a szüleit

A színész borzalmas körülmények között tengeti a napjait, pedig nemrégiben hárommillió forint gyûlt össze számára.

Tovább folytatódik Szilágyi István kálváriája, ami úgy tűnik, egy ideig biztosan nem ér még véget. Az ország Lópici Gáspárjáról hónapok óta tudni lehet, hogy feleségével és munkanélküli fiával méltatlan körülmények között él egy romos házban, ráadásul tízmilliós tartozást kell kifizetnie.

Az Aurora nevű punkzenekar össze is gyűjtött számára hárommillió forintot, amit biztonsági megfontolásból havi részletekben juttatnak el a színésznek. Attól tartanak ugyanis, hogy Szilágyi munkanélküli fia, Péter, elvenné az összeget a szüleitől. 

Szilágyi fia azonban szeretné, ha az Aurora együttes egy összegben adná oda a hárommillió forintot, amelyet apjának szereztek.

"Engem tartanak apagyilkosnak, meg aki az izzó vasalót nyomja a Pityi bácsi mellkasához."

Itt mindenki bolond? Még hogy én bántom a szüleimet, megverem őket? Ugyan már

 – kezdte a Blikknek vehemensen Péter, aki a félkész ház egyik falára írta, mennyi adományt kaptak. "Itt van, hogy kitől mennyi pénzt kaptunk. Ígérni mindenki tud, de nagyon kevesen adtak."

Tessék, megmutatom, ezt a motoros fűrészt vettem az adományokból, hogy legyen mivel vágni a fát, és ne fagyjunk meg.

"Én bírnám a mínusz tíz fokot, de az öregek már nem. Mondjuk volt egy másik is, de az bedöglött."

Pedig apám régi Bibliáját adtam érte cserébe.

Szilágyi reméli, hogy a Biblia, ami még a dédapjától maradt utána, egyszer visszakerül hozzá, hiszen ez az egyetlen kincse. Addig is, a családjával nyugtatókon élnek, mert másként nem tudnák elviselni a helyzetüket.

A szülők azt is tagadják, hogy fiuk bántalmazná őket, állítják, a Pityi bácsin található sérülések minden esetben esésekből származtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője