Létrehozva: 2019.11.24.

Életmentő műtétet hajtottak végre a népszerű magyar színészen

A Játékszín sztárja egy elhibázott akupunktúrás kezelés miatt került életveszélybe, most őszintén mesélt az átélt borzalmakról.

Szörnyű véget ért Szokol Péter színművész kezelése az egyik fővárosi akupunktúrás központban. A színész azért kereste fel az intézményt, mert vállfájdalmai voltak, és zsibbadt a jobb karja.

Az első kezelés során már rossz tapasztalatai voltak, de mégis vállalkozott a második alkalomra, ami még szerencsétlenebbül végződött: belázasodott, a karja pedig a duplájára dagadt.

Fotó: ATV

Ekkor keresett fel egy orvost, aki megállapította, hogy az orbánc nevű fertőző bőrgyulladásban szenved, amit valószínűleg a fertőző akupunktúrás tűk váltottak ki.

Az is felvetődött, hogy amputálni kell a karját, amin addigra gennyes csomók keletkeztek.

„Megállapították, hogy orbánc. Másnap elvittek a bőrgyógyászatra, iszonyatos fájdalmaim voltak, gennyes csomók lettek. Egyre rosszabbul voltam, egy idősebb nővér egy kötözésnél megnyomta és ömlött belőle„ – mondta el az ATV Heti Napló című műsorában a színész.

Ezután még súlyosabbá vált a helyzet, ugyanis vérmérgezést kapott és veseelégtelenség lépett fel nála.

”Átvittek a sebészetre és pár órán belül egy életmentő műtétet kellett csinálni, majdnem meghaltam. Vérmérgezést kaptam és veseelégtelenséget. Azt mondták a műtét után, hogy annyi genny volt a vállüregemben, hogy ők még ilyet nem láttak. Sokáig úgy volt, hogy le kell amputálni a karomat. Mondták, hogyha az ízületi tokot átvágja ez a genny, akkor tuti, hogy amputáció, meg hát az életem is eléggé… a kaszás ott lebegett felette”„ – fogalmazott a műsorban Péter.

(via Blikk)

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”