Létrehozva: 2017.10.11.

Törőcsik Mari elszólta magát, kiderült súlyos titka

Ezt bizony kevesen gondolták volna a 81 éves, kétszeres Kossuth-díjas színésznõrõl!

Magánéletének egyik legmeghökkentőbb fejezetéről tett vallomást Törőcsik Mari legújabb filmjéhez, az Aurora Borealishoz készült beszélgetőkönyben. A 81 éves színésznő bevallotta, hogy nyitott házasságban élt negyedik férjével, a 2013 decemberében elhunyt Maár Gyulával.

Ám ez még nem minden!

Törőcsik azzal is tisztában volt, hogy az író-rendező párhuzamosan több szeretőt is tart, ám ez annyira nem zavarta őt, hogy rendszeresen találkozott férje alkalmi partnereivel - írta a Lokál.

"Igaz, hatvanéves koromban azt mondtam neki: tudod mit, veled sem akarok többé lefeküdni. Éltem eleget, elég volt. De te annyira klassz férfi vagy, legyen még csajod"

- mondta férjének akkoriban, Maár pedig meg is fogadta tanácsát.

Törőcsik leggyakrabban egy egyetemi tanárnővel találkozgatott, és nagyon örült, hogy férje boldog fiatal szeretőjével. Ám Maár 2013-as halála után a találkozók elmaradtak.

"Amióta meghalt, képtelen vagyok velük találkozni. Mert Maár Gyula már csak az enyém"

- mondta a színésznő a férfiről, akivel 43 évig élt szerelemben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom