Létrehozva: 2021.04.16.

Íme, Törőcsik Mari utolsó videója: ilyen állapotban volt nemrégiben

Törőcsik Mari tavaly novemberben még örömmel fogadta a születésnapi köszöntéseket, de látszott rajta, hogy már gyengélkedik.

Alig fél évvel ezelőtt, tavaly novemberben még örömmel fogadta a születésnapi köszöntéseket Törőcsik Mari.

A színésznőhöz akkoriban már csak a járványügyi szabályok betartásával, a kertből üzenve látogathatott el a Nemzeti Színház társulata, akik megható előadással kedveskedtek a Kossuth-Nagydíjas művésznőnek.

Törőcsik Marit láthatóan nagyon boldoggá tette az, hogy a kollégái gondoltak rá: könnyes szemmel búcsúzott tőlük, csókokat dobált feléjük, és azt üzente, nagyon hiányzik neki a szeretett társulata.

Törőcsik Mari tavaly novemberben még örömmel fogadta a születésnapi köszöntéseket
Fotó: Youtube

A születésnapi műsorban Szűcs Nelli a Selmeczi György és Maár Gyula által komponált Ez csak színjáték című dalt énekelte el, ezt követte Vidnyánszky Attila köszöntője, majd Rubold Ödön Petőfi Sándor Színészdal című versével kedveskedett, Törőcsik Mari kedvenc orosz rendezője, Anatolij Vasziljev pedig üzenetben köszöntötte a művésznőt. Ezután HOBO verselt, majd Pilinszky János Mielőtt című költeményét Trill Zsolt mondta el, végezetül a társulat tagjai Máté Péter Ő című dalát közösen énekelték el.

A köszöntésről készült videót itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd