Létrehozva: 2018.05.11.

Új módszerrel mentették meg a rákkal küzdő magyar színész életét

Székhelyi József isteni szerencsének tartja, hogy nem két évvel korábban diagnosztizálták nála a tüdõrákot, hiszen akkor a biztos és gyors halál várt volna rá.

Székhelyi József fél évvel ezelőtt tudta meg, hogy szervezetét megtámadta a rák egy igen gyors lefolyású és agresszív, áttéteket képző formája. A lesújtó diagnózis után szinte azonnal megkezdődött a célzott kezelés, amire egy-két évvel korábban nem lett volna lehetőség.

Az eljárás - elmondása szerint - ugyanis még nem létezett. A színész a vasárnap este adásba kerülő Esti Frizbi felvételén beszélgetett Hajdú Péterrel arról a csodáról, amit orvosainak és a gyors reagálásnak köszönhet.

"Tavaly októberben, nem sokkal a diagnózis után, hat liter folyadékot csapoltak le a tüdőmből, hogy kiderüljön, a rengeteg tüdőráktípus közül melyik is az, ami ellen harcolnunk kell. Ekkor derült ki, hogy nekem úgynevezett mirigyhámrákom van."

Ez a betegség 2015 előtt néhány hét alatt vitte el a betegeket, gyógyíthatatlannak számított.

"Ennek ugyanis az a tulajdonsága, hogy az anyaráksejt, ami remekül érzi magát a tüdőben, áttéteket küld a tüdőmirigyekbe, amik szó szerint megfojtották a betegeket”

– mesélte megrázó őszinteséggel az ATV stúdiójában Székhelyi, akinél a forradalmi módszer hatásosnak bizonyult, és ha csak halkan is, de már ki meri mondani: szervezetéből eltűnt a rák.

"Ez egy speciális, platinaalapú koktél, nagyon jó eredménnyel kezeli ezt a fajta betegséget. Voltaképpen egy méreg, amiről azt lehet tudni, hogy a ciánnál egy kicsivel erősebb gyógyszer."

Hogy jelenleg hol tart a gyógyulás és mi az új kezelés, ami hatásosnak bizonyult a színésznél, arról a %RIPOST% napilap pénteki számában olvashatsz.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Vilmos herceg és Katalin hercegné jövőjét is megjósolta a mesterséges intelligencia

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

mandiner.hu

Csak kimondták: kormányváltást akarnak Magyarországon az EU-s pénzekért cserébe

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”