Létrehozva: 2017.02.12.

Újabb csapás érte Oszter Sándort

Mintha nem lenne elég baja a befolyással való üzérkedéssel vádolt, Kossuth- és Jászai Mari-díjas mûvésznek!

Újabb sötét felhők gyülekeznek Oszter Sándor feje fölött! A népszerű színész most lányával, Oszter Alexandrával rúgta össze a port, aki még egy indulatos Facebook-bejegyzést is közzétett a veszekedés után - írta meg a Bors.

„Nyilvánosan is szeretnék bocsánatot kérni a szüleim­től, hogy mindig a szívemre hallgattam, és vágyuk, miszerint milliomos legyek, nem szerepelt az Életcéljaim c. listámon. Tudom, nagy bánatot okoztam ezzel, de sajnos én a belső értékeket helyeztem mindig előtérbe”

– fogalmazott Alexandra, és bár a posztot később törölte, szavaiból kicseng, hogy nagyon feszült lehet a viszonya apjával. Erre utal a %RIPOST%-nak tett korábbi nyilatkozata is, amelyben arról mesélt, hogy egyáltalán nem tartja a kapcsolatot szüleivel, mióta szerelmével Székesfehérvárra költözött.

A Bors szerint a kiírást kommentálta Alexandra kedvese is, aki szerint szerelmének nincs miért bocsánatot kérnie szüleitől.

Oszter Sándornak tehát több okból is fájhat a feje. Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly ittas vezetésért ítélték el, 140 óra közmunkára ítélték és a jogosítványát is elvették. Alig csitult el az ügy, tavaly ősszel befolyással való üzérkedés miatt emeltek ellene vádat, és ha nem tudja bebizonyítani ártatlanságát, akár szabadságvesztésre is ítélhetik...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”