Létrehozva: 2018.10.30.

Újra élte súlyos balesetét Németh Kristóf menyasszonya

Zita azt hitte, már túl van sok évvel ezelõtti balesetének rémisztõ emlékein, de a keddi feladat mindent a felszínre hozott benne.

Németh Kristóf menyasszonya azon szerencsések közé tartozik, akik túlélték a túlélhetetlent. Sok évvel ezelőtt motorozás közben történt a baj. Utasként ült a motoron, amikor frontálisan ütköztek és az akkor még kamaszlány Zita több csontját is törte.

Ez az emlék tért vissza, miközben egy lángoló autóba szíjazva belecsapódott a medencébe A legbátrabb páros forgatásán.

"Amikor bekötöttek az ülésbe, már megszállt valami rossz érzés, de elhessegettem. Az sem zavart különösebben, hogy lángolt az autó. Amikor azonban a vízbe csapódtunk, hirtelen újra átéltem azt a balesetet, aminek tizennégy éves koromban voltam áldozata.

Motorral karamboloztunk frontálisan, és nagyon súlyos sérüléseket szenvedtem.

Több csontom is eltört és hosszas kórházi kezelésen estem át, mire felépültem. A lelki sebek viszont a fizikai sérüléseknél is durvábbak és lassabban gyógyultak. Sőt a jelek szerint máig nem vagyok túl a traumán”

- mondta Zita, aki a %Ripost% napilap keddi számában hosszabban is mesélt a fájdalmas emlékről és a forgatáson átélt pánikrohamáról. A TV2 képernyőjén ma este az is kiderül,  Szikriszt Zitának sikerült -e teljesíteni a nem veszélytelen feladatot...

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”