Létrehozva: 2016.12.19.

Újra pszichiátriára került Damu Roland felesége!

Edina otthonában a közmûveket már rég kikapcsolták, õ pedig kórházba került.

Omladozó vakolat, leszakadt gerendák, rozsdás kerítés: így néz ki a kis érdi mellékutcában található elhagyatott ház, amely másfél évvel ezelőtt még családi összejövetelektől és gitármuzsikától zengett. Ide, ebbe a lakásba tért haza Damu Roland a szabadulása után, és ide várták feleségével, Edinával, a kislányukat, Maját.

És idén karácsonykor itt ünnepelhettek volna, ha nem szól közbe az életA gyerek most a nagymamájával és a nagynénjével Budapesten él, Edina élete pedig teljesen zátonyra futott.

Ott jártunkkor a szomszédok elmondták: az asszonyt jelenleg a pszichiátrián kezelik, igaz, az utcabeliek nem is nagyon szeretnék, ha hazatérne. Túl sok bajt okozott – vallják környékbeliek, akik nehezen viselték a mindennapos cirkuszokat.

„Edina már hosszú ideje az alkohol rabja, több incidens is történt miatta. Várandósan, nagy hassal is részeg volt..." - nyilatkozta egy szomszéd, Ica néni.

A lakók szerint Damu Roland egy ideig több szatyornyi élelemmel látta el a feleségét annak ellenére, hogy a különélés mellett döntöttek. Egy ideje azonban nem látták a színészt az utcában, aki szerintük maga is belefáradt az Edina megmentéséért folytatott szélmalomharcba.

Hogy mi történt az utóbbi időben Edinával, a hétfői %RIPOST% napilapban elolvashatod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd