Létrehozva: 2021.03.17.

Kiderült, ezért nem lett öngyilkos a börtönben a Viszkis

A Viszkis többször is úgy érzete, hogy jobb lenne feladni, de végül mégsem tett kárt magában.

Ambrus Attila 13 évet és két hetet töltött a rácsok mögött. Ez idő alatt többször is megfordult a fejében az öngyilkosság gondolta és sokáig másokat hibáztatott a sorsa miatt.

Elárulta, miért nem lett öngyilkos a Viszkis (Fotó: Bánkúti Sándor/ Bors)

A Viszkis rengetegszer elmondta már, hogy odabent olimpiákban mérte az időt és miután rájött, feleslegesen okol másokat, csak arra koncentrált, hogy ne legyen az apjának igaza, aki egész gyerekkorában azt hajtogatta neki, hogy a börtönbe fog megrohadni.

„Egy újságból tudtam meg 2002 őszén, hogy meghalt az édesapám. Ez azért volt szürreális, mert már 8 éves koromban azt mondta, hogy a börtönben fogok megrohadni. Ezt minden héten legalább háromszor megkaptam, mert bűn rossz gyerek voltam. Amikor meghalt, előtte két nappal kaptam meg a jogerős 17 évet, és akkor megvilágosodtam, hogy az öregnek igaza volt. Arra is rájöttem, hogy ha nem szeretném, hogy ő győzzön a mi csatánkban, akkor változtatnom kell. Nem engedhettem, hogy teljesüljön a próféciája. Ez adott erőt a leggyengébb pillanataimban is, így inkább elfoglaltam magam és mesterséget tanultam” – mondta a Viszkis.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja