Létrehozva: 2016.07.06.

Zámbó Jimmy fiai nem beszélnek egymással

A 2001-ben elhunyt énekes legnagyobb fia Krisztián nem áll szóba egyik testvérével sem.

Dráma a Zámbó családban! Annyi év szenvedés után végre elcsendesült minden és békében élhetne a család, de kiderült, Zámbó Jimmy fiai nem állnak szóba egymással!

Minderről Zámbó Krisztián beszélt a FEM3 Café műsorában, aki gyakorlatilag egyik testvérével sem tartja a kapcsolatot. Nővére, aki édesanyja előző kapcsolatából született, Amerikába költözött, és azóta nem áll szóba Krisztiánnal.

"De nem csak róla van szó, itt van még a két öcsém is, akikkel sajnos szintén nem tartom a kapcsolatot" - árulta el Krisztián, mire Czippán Anett és Gyetván Csaba rögtön győzködni kezdte, hogy legidősebb fiú lévén neki kellene összetartania a családot.

Õ viszont nem gondolja, hogy az ő dolga volna a kezdeményezés, azt mondta, ahhoz túl nagy az egoja.

Megpróbáltuk az öcsémékkel a kapcsolatot ápolni. Amíg édesapám élt, ő összekötött minket, de azóta más lett a személyiségük.

A Zámbó família tehát teljesen szétszakadt, pedig valószínűleg ez volna Jimmy legnagyobb szívfájdalma...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”