Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.04.

Kiderült, mire lenne most szüksége L.L. Juniorék nagyobbik gyermekének

A szombati tragédia kapcsán S. Tóth Márta életvezetési tanácsadó a Mokkában elmondta, mi az, amire a gyászoló szülőknek most leginkább figyelniük kell.

A szakértő szerint mindenképpen át kellene esnie a gyász fázisain L.L. Juniornak és családjának ahhoz, hogy idővel fel tudják dolgozni kisfiuk elvesztését.

A rapper és gyermekei édesanyja, Csilla között a szombati tragédia óta teljesen elmérgesedett a viszony, ám S. Tóth Márta életvezetési tanácsadó szerint ez teljesen természetes, egy ilyen helyzetben ugyanis a szülők nem csak magukat, de egymást is hibáztathatják.

A szakember szerint Junioréknak a gyász minden fázisán át kellene esniük, ha sírni vagy kiabálni szeretnének, akkor nem szabad ebben akadályozni őket.

Kisfiuk, a hatéves Lacika érdekében azonban muszáj lesz összefogniuk, főleg, hogy a kisgyerek a lehető legkevésbé sérüljön az átélt trauma miatt.

„A gyereket meg kellene kérdezni arról, hogy most mire vágyik, kivel szeretne élni. Később szükség lesz szakember segítségére, ha másért nem is, de azért biztosan, hogy megnézzék, érzelmileg milyen állapotban van” – fogalmazott S. Tóth Márta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője