Létrehozva: 2020.04.22.

Nagy hírt jelentett be a zűrös énekes: gyereke lesz barátnőjével

Aaron Carter az Instagramon tudatta, hamarosan apuka lesz.

Egy instagramos élő bejelentkezésben tudatta a követőivel Aaron Carter, hogy barátnője terhes és hamarosan bővül a családjuk. Mindez igen váratlan volt, és sokakat megdöbbentett, mivel év eleje óta élnek csak együtt, azóta már szakítottak is legalább egyszer, és alig egy hónapja Melanie Martint letartóztatták családon belüli erőszak miatt.

A rendőrséget a szomszédok hívták ki, mivel akkora volt a hangzavar, és egyértelmű volt, hogy verekednek. Az énekes azt állította, a nő ütött először, ő csak védekezni próbált. Azt, hogy mennyi alkoholt és drogot fogyasztottak a bunyó előtt, még vizsgálja a rendőrség.

Magától értetődő, a gyerek már úton van. Egész biztosan elfoglalt apuka leszek. Ezt vehetitek egy hivatalos bejelentésnek is: terhesek vagyunk

- jelentette ki most közösségi oldalán.

Carter elmondta, hogy barátnőjével mindketten nagyon szeretnének gyereket, minden gondolatát a jövő és az apaság köti le. Az időzítés tökéletes, mint elmondta, élete sínen van.

„Nagyon eltökélt vagyok, a zenei karrierem nagyon jól alakul, turnézok, az új ruhakollekcióm most jött ki, minden remekül formálódik az életemben, és most nem csak a zenére gondolok” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó