Létrehozva: 2019.06.06.

Bemutatta titokzatos férjét Demcsák Zsuzsa, a gyerekei sem ismerik még

A 40 éves mûsorvezetõre nemrég rátalált a szerelem, és boldogabb, mint valaha!

Bombaként robbant a hír, hogy Demcsák Zsuzsa férjhez ment, sőt, az is, hogy az Ázsia Expressz forgatása után egyből nászútra ment, méghozzá Thaiföldre. Az egykori műsorvezető egy ideje nem szerepel a képernyőn, de ezt a műsort bevállalta, és ennek köszönhetően a szerelem is rátalált. A Story magazinban bemutatta indiai férjét, akit a forgatások alatt ismert meg.

Akkor találkoztak először, amikor balhé volt az Ázsia Expressz forgatásán, ezért két hétre leálltak a munkálatok. A műsorvezető szerint elsőre érezték mindketten, hogy egymásnak lettek teremtve. ,,Én magam annyit éreztem, hogy nélküle kevesebb vagyok. Nem voltam abban a helyzetben, hogy felmérjem a pillanatot. Egészen addig, amíg ki nem mondta, ő a férjem” – emlékezett vissza Zsuzsa, aki szerint Krishan a legfantasztikusabb férfi a földön.

Az is kiderült, hogy közös nyelvük az angol, s a férje kétdiplomás ember: jogász és színházi rendező.

A tévés mesélt kicsit a lánykérésről és az esküvőről is. ,,Krishan a szállodai szobában várt rám rózsával és gyűrűvel, a háttérben pedig romantikus zene szólt. Letérdelt elém és megkérte a kezem, majd hindu szokás szerint megcsókolta a lábam. (…) Annyira nyitott volt mindenféle szertartásra, hogy az is egyértelmű volt számára, tanúk előtt szentesítjük a frigyet. Az ő legjobb és az én legjobb barátom is jelen voltak.” 

Kiderült továbbá, hogy Krishan nemrég vesztette el az édesanyját, így a nagy esküvővel várniuk kell, hiszen amíg le nem telik a gyászév, nem lehet ünnepelni. A legfontosabb azonban az volt Demcsák Zsuzsának, hogy a gyerekek elfogadják új férjét. Bár még nem találkoztak vele, Skype-on és telefonon tartják a kapcsolatot, s már alig várják, hogy találkozzanak. A műsorvezető elárulta, férjének is az volt a legfontosabb, hogy a nő gyerekei elfogadják őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó