Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.24.

Ben Affleck pipihúsra vágyott: fiatalabbért dobta 38 éves barátnőjét

Ben Affleck sosem tudott igazán elkötelezõdni a tévés producer mellett, de egy évet azért lehúztak egymás mellett.

Ahogy a %Ripost% is beszámolt róla, a 46 éves Ben Afflecket az utóbbi időben többször is lehetett látni egy 22 éves Playboy-modellel, Shauna Sextonnal. Így nem is meglepő, hogy az E! News hétfőn közölte: a színész szakított 38 éves barátnőjével, Lindsay Shookusszal.

A portál úgy tudja, hogy a pár még mindig jó barátságot ápol, és ugyan sokáig dolgoztak a kapcsolaton, Affleck sosem köteleződött el Shookus mellett igazán. Ráadásul a távolság sem tett jót a kapcsolatnak, hiszen a színész Los Angelesben él, közel három gyermekéhez, Violethez, Seraphinához és Samuelhez. Shookus viszont New Yorkban lakik, közel a fiához, és a Staurday Night Live-ban dolgozik producerként.

Utoljára júliusban lehetett őket együtt látni, Puerto Ricóban. 2017-ben jöttek össze, hivatalosan először szeptemberben mutatkoztak. Shookus vasárnap a hivatalos Instagram-fiókját is törölte, hogy az emberek ne kérdezgessék a szakításról - számolt be a Daily Mail.

Affleck viszont úgy látszik nem járt túl jól a cserével, új párja mellett gyakrabban emelgetheti a poharat, aminek nem lett jó vége. A napokban volt feleségének, Jennifer Garnernek kellett elvonóra vinnie a ramaty állapotba került sztárt, mert túlzásba vitte az alkoholizálást. Erről ITT olvashatsz bővebben!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó