LOVE

Kiderült, hány gyermekkel bővítenék a családot Berkiék

Mazsi szerint a kisbaba pont akkor érkezik majd, amikor szeretne.
  • Szerző: Doris

Berki Krisztián és felesége, Mazsi abban reménykedett, hogy a Maldív-szigetekről már hárman térnek haza, azaz Mazsi első gyermekét várja majd Krisztiántól.

Berki Krisztián Mazsi gyerek

Fotó: Végh István/Bors

Bár ez nem így lett, a szerelmesek egyáltalán nem csüggednek, szerintük ugyanis a kisbaba pontosan akkor érkezik majd, amikor neki a legmegfelelőbb.

„Tavaly a Covid miatt a mostohaanyukám, aki szülésznő, azt javasolta, várjunk egy kicsit a babavállalással, most azonban már zöld utat adtunk a bébinek” – kezdte a Blikknek Mazsi, aki most már minden hónapban izgul a pozitív tesztért. Berki Krisztián és Mazsi nagyon renménykednek egy közös kisbaba érkezésében.

„Mindketten kivizsgáltattuk magunkat, mindent megteszünk, amit az orvos javasolt, többek között próbálok stresszmentesen élni. Most már a baba dönti el, mikor érkezik, de ha még várat magára, akkor sem esünk kétségbe, hiszen nyárig én is be vagyok táblázva, ráadásul Krisztián kislánya, Nati is sokat van velünk, most kezdte az első osztályt, nagyon sokat foglalkozunk vele is. Baráti a viszonyunk, sőt olyan, mintha a saját lányom lenne, mi most így vagyunk egy család. Azt szeretném, ha megszületik a közös gyerekünk, Nati ne érezzen semmilyen különbséget kettejük között” – mondta Berki Krisztián felesége, Mazsi, aki attól sem zárkózik el, hogy ha a kisbaba sokat váratna magára, lombikkal is megpróbálkoznának, illetve örökbefogadáson is gondolkoznak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés


„Krisztiánnal együtt szeretnénk leélni az életünket, ez nem kérdés, és mindenképpen szeretnék közös babát, ha orvosi segítséggel, akkor úgy. Sőt, arról is beszéltünk, ha később úgy alakul, a saját baba után örökbe is fogadnánk még egy gyereket. Sok kicsi álmodik saját, boldog családról, mi pedig ezt meg tudnánk adni neki” – árulta el Berki felesége.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?