Létrehozva: 2019.12.13.

Dancs Annamari kétszer meggondolná, hogy szüljön az új párjának

Az Operettszínház sztárja másfél éve él boldogan új kedvesével, ám közös gyermeket nem terveznek, erre pedig komoly indokuk van.

Sem esküvőt, sem gyermeket nem tervez egyelőre Dancs Annamari és kedvese, Laci.

Az Operettszínház sztárja rendkívül hálás a sorsnak, amiért megismerhette a férfit, akivel bár csak másfél éve vannak együtt, mégis annyi mindenen keresztülmentek már, mintha hosszú évek óta egy párt alkotnának.

Fotó: TV2

Ennek ellenére nem szeretnének összeházasodni, jóllehet, Laci már eljegyezte Annamarit. A babaprojektet sem erőltetik, a színésznő kisfiával, a közel hároméves Ádámmal teljes az életük.

„Én a negyven felé tipegek, Laci pedig már túl is van rajta, ezért kétszer is meg kellene gondolnunk, hogy családalapításra adjuk a fejünket. Emellett neki már van két gyönyörű, helyes gyermeke, Ádámot is együtt neveljük, így egyikünk sem érezné úgy, hogy kimarad a szülői lét csodájából, ha úgy döntünk, hogy nem vállalunk közös babát. Hihetetlenül élvezzük az életünket, amin most nem szeretnénk változtatni” – mondta el a hot! magazinnak Annamari.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó