Létrehozva: 2017.02.10.

Döbbenetes vallomást tett nászéjszakájáról Gór Nagy Mária

Ezt te sem gondoltad volna a kalandos életû színésznõrõl!

Meglepő interjút adott a Best magazinnak Gór Nagy Mária! A 69 éves színésznőt kislányként szülei tejbetöknek becézték, ám ez a jelző egyáltalán nem illett a személyiségére. Gór Nagy ugyanis már 13 évesen kalandos szerelmi életet élt, és pontos elképzelései voltak a párkapcsolatokról.

Első nagy szerelmének, Sanyinak például kerek-perec kijelentette, csak akkor lesz az övé, ha feleségül veszi. Fiatal udvarlójának sem kellett több, megszervezte a lagzit!

"Megmondtam neki, hogy csak akkor leszek az övé, ha feleségül vesz. Megszervezte. Volt anyakönyvvezető, menyasszonyi ruha, tanúk, de nem tudtam, hogy hamis az egész, hisz mind az ismerősei voltak"

Amikor az esküvő után otthon elmondta, hogy ő már feleség, sőt, a nászéjszakán is túlesett, édesanyja finoman szólva nem örült a gyors frigynek.

"Amikor otthon elmondtam, hogy én már feleség vagyok, és a nászéjszakát is megtartottuk egy mezőn, anyám, aki varrónő volt, a méterrúddal vert el. A vége az lett, hogy elküldtek Pécsre egy bentlakásos iskolába, jó messzire"

- ecsetelte Gór Nagy a Bestnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól