Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.07.

El sem hiszed, melyik híres pasi csavarta el Dobó Kata fejét!

Ismerõsei szerint az utóbbi idõben csak úgy ragyog a színésznõ. Mint kiderült, bimbózó szerelem áll a dolgok hátterében.

Néhány hete még azt mondta Dobó Kata, hogy a rengeteg munka mellett semmi ideje nincs a férfiakra. Ám úgy látszik, a szerelemnek tényleg nem lehet határt szabni: jön, ha jönni akar, nem foglalkozik a körülményekkel. Minden bizonnyal így érkezhetett Kata életébe is az új szerelem.

A Best információi szerint a népszerű színésznő szívét az ismert magyar mesterfodrász, Zsidró Tamás ejtette rabul.

Valószínűleg egyik fél sem számíthatott arra, hogy a nehéz időszakok után ilyen hamar új kapcsolat érkezik az életükbe. Amíg Kata az év elején szakított Anger Zsolttal, addig Tamás tavasszal jelentette be, elválik gyermekei anyjától.

Zsidró néhány hónappal ezelőtt még azt nyilatkozta a Storynak, nem keres partnert. Azt mondta, fogalma sincs arról, hogyan fog háromgyerekes apukaként társra találni. De úgy tűnik, felesleges volt emiatt aggódnia.

Kata életében egyébként nem Tamás az egyetlen, akinek a fodrászat a hivatása. Mielőtt ismertté vált volna, a 19 évvel idősebb Hajas Lászlóval élt együtt. Később pedig a harminc évvel idősebb Andy Vajnával alkottak egy párt, akiről kevesen tudják, de kezdetben fodrászként és parókakészítőként dolgozott a tengerentúlon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó