Létrehozva: 2016.12.24.

Eljegyezte párja Gallusz Nikit

Szerelmük kiállta az idõk próbáját. Boldogabbak, mint valaha.

Gallusz Niki  közel hat és fél éve él hatalmas boldogságban szerelmével, Laurával, aki nemrégiben harmadszorra is gyűrűt húzott a színésznő ujjára. 

Szerelmük kiállta az idők próbáját, együtt tervezik a jövőt, ezért is szerettek volna mindenképpen örök hűséget fogadni egymásnak.

Jólesett, amikor azt mondta nekem, szeretne valamit adni, ami mindig velem van

- vallotta be Niki Orosz Barbarának a Hálószobatitkok című műsorban, majd azt is elárulta, hogy Laura Bécsben kérte meg a kezét.

Bementünk egy templomba, nem volt fontos, hogy milyen templom, hiszen nem ez volt a lényeg. Csak szerettünk volna megélni egy szent pillanatot.

Ez számunkra egy elköteleződés. Nem mások, hanem magunk előtt. A Jóisten előtt. Leültünk, imádkoztunk, meditáltunk, a szeretteinkre gondoltunk. Majd, amikor megkaptam ezt a gyűrűt, összebújtunk kicsit és beszélgettünk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól