Létrehozva: 2020.02.12.

Fény derült Brad Pitt régi románcára, egy kocsmában kezdődött minden

Kiszemeltjének eleinte cseppet sem volt szimpatikus a hollywoodi szívtipró.

Bár Brad Pitt szerelmi élete az újságíróknak köszönhetően szinte egy nyitott könyv, volt egy románca a 90-es években, amiről eddig senki nem tudott. Egészen mostanáig.

Fotó: Profimedia

A The Sun írt arról, hogy az 56 éves hollywoodi szívtipró 1994-ben Glasgow-ban járt, ahol egyik haverjával betért a Danny Kane's nevű pubba is. Ott pillantotta meg a pult mögött dolgozó bájos csapost, Jilliant, és azonnal megakadt rajta a szeme. Lássuk, a kiszemelt hogy emlékszik vissza a történtekre!

„Már reggel a pubban tevékenykedtem, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki néz az ablakon át. Majd a két férfi bejött, leültek, első pillantásra olyan furcsának tűntek. Brad az egyik kollégámtól megkérdezte a nevem, majd leszólított. Őszintén szólva eleinte kicsit sem volt szimpatikus” – nyilatkozta sejtelmesen Jillian.

Pitt annyit mondott a témában a Daily Recordnak, hogy Jillian egy nagyon aranyos nő volt, míg úgy tudni, az egy hétig tartó románc a Mariott Hotelben folytatódott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól