Létrehozva: 2016.01.11.

Gyermeke apját akarja visszakapni a magyar celebkirálynő

Ugyan vágyna már egy igazi kapcsolatra Kiszel Tünde, mégsem nyitott az új szerelemre. A naptárdíva elárulta, hogy egyetlen férfinak van hely a szívében, õt viszont a távolság miatt nem kaphatja meg teljes valójában.

Éveken át rejtély övezte Hunyadi Donatella édesapjának személyét. Lukács László operaénekes 2009-ben aztán úgy döntött, hogy mégis apasági nyilatkozatot tesz, pedig eleinte tagadta, hogy bármi köze is lenne Tündéhez és Donatellához.

Kiszel Tünde pedig hosszú évek után ismét mesélt egykori párjáról. A naptárdíva A nő háromszor felvételén elmondta, hogy László mindig vállalta a gyermekét, csupán szerették volna kizárni a kapcsolatukból a médiát. László és Donatella a mai napig tartják a kapcsolatot, ha tehetik, akkor találkoznak is. Ami azért nehézkes, mert a férfi már évek óta Németországban él.

De ennél sokkal érdekesebb dologról is beszámolt az ország Tündéje.

Kiszel minden sajtóeseményen más és más kísérővel jelenik meg, de saját bevallása szerint mindegyik pasi pont addig tart, amíg a rendezvény. Ugyanis a szívét egyetlen férfi uralja.

Nekem a kislányom édesapja az igazi, nekem még mindig ő a Nagy Õ, és nagyon szeretem őt

- árulta el Tünde, aki utalt arra is, hogy egyáltalán nem haragszik a férfire azért, mert a karriert választotta helyette.

Sőt, bármikor visszamenne Lászlóhoz, és nem múló vonzalma miatt nem talál magának másik párt. Minden partnerét a férfihez hasonlítja, és ezt a magas lécet senkinek nem sikerül megugrania.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól