Létrehozva: 2016.10.19.

Hoppá: Tilla újra megnősült!

Meglepõ dologra vállalkozott a TV2 népszerû mûsorvezetõje! Vajon miért várt vele eddig?

Till Attila, a Sztárban sztár műsorvezetője 19 évvel ezelőtt ismerte meg az adásrendezőként és szerkesztőként dolgozó Krisztinát, és első látásra beleszeretett.

Még csak négy hónapja voltak együtt, amikor egy civil szertartás keretében feleségül vette, egy héttel a házasságuk után pedig máris útban volt az első gyermekük, akit azóta másik kettő követett.

Tillának azonban mindig is fájt egy kicsit, hogy a templomi esküvő vallási okokból elmaradt, ezért úgy döntött, hogy a 15. házassági évfordulójukon meglepi Krisztinát. Egy zsidó szertartás keretén belül újra feleségül veszi!

"Mondtam a rabbinak, hogy műzsidó vagyok, zsidó környezetben élek, igaz, hogy nem vagyok vallásos. Azt mondta, hogy a zsidó esküvő elég bonyolult feltételekhez van kötve, például körül kellene metélni. Mondtam, hogy én azt most nem szeretném" – mesélt a titkos szertartás előkészületeiről Tilla Liptai Claudia nemrég megjelent, Édeskettes című sütiskönyvében.

Tilla végül megfűzte a rabbit egy olyan szertartásra, ami még neki is vállalható. Begyűjtötte a kipákat, egy kendőt, egy poharat, amelyre majd rálép. A közeli hozzátartozóknak szólt, mire készül, de a feleségének csak annyit mondott, hogy jöjjön egy elegáns ruhában a Frankel zsinagógához.

Kriszta nem értette, mi készül, hiszen a zsinagóga zárva volt. Csak férfiak mehettek be imádkozni. Ám amikor benézett az ablakon, földbe gyökerezett a lába. Látta, ahogy az anyja és a húga tartják a hüpét. Azonnal tudta, hogy ez mit jelent, és örömében elkezdett sírni.

Szerelmük azóta is lángol...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó