Létrehozva: 2018.03.09.

Idő előtt kiderült Kulcsár Edina babájának neme

Pár hét leforgása alatt hatalmasat fordult a világ a gyönyörû modellel.

Először kiderült, hogy várandós, majd szerelme, Csuti megkérte a kezét, most pedig azt is megtudta: kisfiuk lesz. Kulcsár Edina még most is alig hiszi, hogy mindez megtörténik vele.

Kulcsár Edina és Szabó András, vagyis Csuti mindössze két éve van együtt, azóta irigylésre méltóan alakul közös életük. Igaz, megismerkedésük óta tudták, hogy egy család lesznek. És nem is kellett sokáig várniuk, hamar jött a gyermekáldás. Pedig Edina betegsége miatt tíz százalék esélyt adtak neki az orvosok, hogy természetes úton teherbe essen.

„Most pedig már három hónapos várandós kismama vagyok" – mondta nevetve Kulcsár Edina, akinek le sem lehet törölni a mosolyt az arcáról. "Sőt egy úgynevezett Prena teszten az is kiderült, kisfiunk lett. Érdekes, én azt hittem, tipikus lányos anyuka leszek, Csuti pedig biztos volt benne, hogy fiunk lesz. Neki lett igaza, de nem bánom, mert a fiú babák mindig nagyon anyásak. Remélem nálunk is így lesz.”

Hogy miket mesélt még Edina várandósságával kapcsolatban, azt elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól