Létrehozva: 2020.11.13.

Így vált valóra minden álma Hódi Pamelának

Nem volt könnyű menet, meg kellett küzdeni érte, de nemrég összeházasodtak a szerelmesek.

Hódi Pamela feleség lett és az is kiderült, várandósan állt az oltár elé, az októberi titkos esküvőjén. Pamela számára biztosan emlékezetes lesz ez az év, hiszen megélte a mennyet és a poklot egyaránt.

Fotó: HOT!

A csinos modell és férje, Tóth Bence, májusban szakítottak, sőt felbontották a jegyességüket. Bár a szőke szépség azt nyilatkozta, kettejükön múlt, hogy a karanténban a kapcsolatuk tönkrement és nincs visszaút, júliusban mégis arról számolt be, hogy visszataláltak egymáshoz, újra egy párt alkotnak. Mindössze két hetet töltöttek külön, aztán rájöttek, szeretnének továbbra is együtt maradni. A tervek szerint idén nyáron keltek volna egybe, de a szakítás és a koronavírus helyzet egyértelművé tették, hogy erre már nem kerülhet sor.

Az élet azonban kiszámíthatatlan, ahogy a szerelem is, hiszen mint láthatjuk, mindent felülír. Pamela korábban a Ripost-nak elmondta, mire vágyik igazán, és most, kisebb kitérőkkel ugyan, de megvalósulni látszik minden álma. „Szeretnénk közös kisbabát Szercsóval, de előbb legyen esküvő. Aztán szeretnénk egy szép házat is, amiben kényelmesen elférünk” – mondta Pamela, aki októberben végül várandósan állt az oltár elé és már feleségként hozza világra második gyermekét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában