Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.17.

Ilyen esküvőt tervez Iszak Eszter és Gyurta Dani

Iszak Eszter elárulta, hogy számára fontos az esküvő, és nem a papír miatt. Hozzátette, hogy párja, Gyurta Dani is hasonló véleményen van vele.

Iszak Eszter teljesen biztos abban, hogy majd a templomban, Isten színe előtt is szeretné kimondani a boldogító igent kedvesének, Gyurta Daninak. Nyilatkozatából pedig az is kiderült, hogy ezt az olimpiai bajnok úszó is hasonlóképpen gondolja.

Iszak Eszter és Gyurta Dani templomban is szeretnének megesküdni (Fotó: LifeTV)

„Lehet, hogy én vagyok ennyire romantikus lelkű, de szerintem maga az érzés, hogy tudod, hogy a férjed vagy a feleséged, az egészen más. Nyilván nem a papír számít, nem azt fogod nézegetni egész nap, hanem a tudat, hogy ez már egy komolyabb szint. Én nagyon hiszek a házasságban, az esküvőben. Szerencsére Dani is abszolút mindent ugyanígy gondol. Szerintem az a fontos, hogy a pár mindkét tagja ugyanazt gondolja” – fogalmazott Eszter a Brékingben.

Amint a Ripost is beszámolt róla, Esztert és Danit még tavaly tavasszal fotózták le egy óbudai hipermarketben. Bár a páros nem nyilatkozott arról, hogy valóban egy párt alkotnak-e, instás kommentjeik hamar elárulták őket. Azóta pedig már a nyilvánosság előtt is felvállalták, hogy együtt vannak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó