Létrehozva: 2020.04.29.

Részleteket árult el az új kapcsolatáról Kárpáti Rebeka

A csinos műsorvezető nem is lehetne boldogabb, mindössze két hónap után összeköltözött a szerelmével.

Hónapok óta óriási boldogságban él fodrász kedvesével Kárpáti Rebeka. Fecó és a műsorvezető négy évvel azelőtt ismerték meg egymást, de akkor még nem közeledtek egymáshoz.

Tavaly szeptemberben Rebeka szingli lett, a férfi pedig vacsorázni hívta. Rövidesen elcsattant az első csók is, innentől pedig felgyorsultak az események.

Fotó: Markovics Gábor / RIpost

„Elég hamar összeköltöztünk. Mindketten lakást kerestünk, és számomra egyértelmű volt, hogy nekünk már együtt kell az új helyre hurcolkodnunk” – mondta el a Story magazinnak Rebeka, akit Baliról hazatérve nagy meglepetés várt a repülőtéren.

„Fecó várt rám a repülőtéren egy hatalmas lufival, aminek az aljára volt kötve egy nehezék, benne pedig egy lakáskulcs az új, közös otthonunkhoz. Az időzítés tökéletes volt, még a karantén is jót tesz nekünk, összezárva tényleg megismerhetjük egymást” – árulta el boldogan a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó