Létrehozva: 2021.04.14.

Óriási változás következett be Kunovics Katinka párkapcsolatában

A Romantic énekesnője mindenben kikéri a kislánya véleményét, a párválasztás terén is. Katika áldást adott a kapcsolatára új kedvesével, Zolival.

Kislánya jóváhagyásával összeköltözött a szerelmével Kunovics Katinka. A Romantic énekesnője mindenben kikéri a hétéves Katika véleményét, így a párválasztásban is.

Két hónap együtt járás után mutatta be a kedvesét, Zolit a lányának, aki rögtön megszerette az anyukája új párját. Nem csoda hát, hogy idővel tovább fejlődött Katinka és Zoltán kapcsolata: nemrégiben összeköltöztek.

Kunovics Katinka összeköltözött a szerelmével (Fotó: TV2)

„Én azt gondolom, hogy Katikának hasonló az ízlése, mint nekem, tudtam, hogy tetszeni fog neki Zoli. Két hónapot vártam, hogy bemutassam őket egymásnak, mert biztos voltam benne, hogy jól kijönnek majd egymással. Fontos volt, hogy Katika elfogadja őt. Zoli szépen lassan beépült a családba” – mondta el a Mokka szerdai adásában Katinka.

Az énekesnő a lányával és a kedvesével jelenleg egy kertes házban lakik, ami az online oktatás miatt jócskán megkönnyíti a család életét.

„Most házban lakunk, valamivel könnyebb ez, mintha egy panellakásban élnénk. Katika ki tud menni a teraszra, nem vagyunk annyira bezárva. De így is nehéz azért ez a helyzet” – fogalmazott az énekesnő a koronavírus-járványra utalva.

A Mokka videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó