Létrehozva: 2018.01.30.

Lebukott a nős sztárszínész és Bódi Sylvi: Összejöttek!

Egy belvárosi közértben vásárolgattak együtt. Úgy viselkedtek, mint egy házaspár.

Korábban már összeboronálták Bódi Sylvit és Szente Vajkot, amikor egy színházi előadásra érkeztek meg együtt. Úgy tűnik, a pletyka nem volt alaptalan. A pár a napokban egy belvárosi élelmiszerboltban tűnt fel együtt, ahol hangos veszekedéssel hívták fel magukra a figyelmet.

Elég lármás patáliát csaptak, úgy viselkedtek, mint egy házaspár 

mondta olvasója a Borsnak. 

"A mirelitpult előtt állt a bál, az akciós termékeknél. Azon vitáztak hangosan, hogy az olcsóbb fagyasztott ételt vagy a drágábbat vegyék-e meg. Amikor felismertem őket, teljesen ledöbbentem, nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul állnak anyagilag. Ekkor már mindenki rájuk figyelt. Sylvi megfogott egy koktélparadicsomot, és valamin megint összeszólalkoztak, Sylvi lehajította az egyik polcra, le is repült a doboz teteje. Aztán visszament érte, a pénztárnál már azzal állt sorba.

Bár parázs volt a hangulat, nekem mégis az volt a határozott benyomásom, hogy a viszonyuk több mint baráti, ugyanis Vajk Kicsimnek szólította Sylvit.

A modell tavaly azt nyilatkozta, hogy csupán munkakapcsolat van közte és a színész között, mégis többről lehet szó. Arról nem is beszélve, hogy Sylvi egyre több időt tölt el itthon....

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában