Létrehozva: 2016.04.21.

Liptai Claudia ikrekkel ajándékozhatja meg párját!

Van rá esélye a mûsorvezetõnek, hogy nem egy, hanem két pici növekszik benne, ugyanis párja, Ádám családjában elõfordult már ikerterhesség.

Liptai Claudia és kedvese, Ádám alig egy éve ismerik egymást, de úgy érzik, végre megtalálták az igazit. Bár kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, mert Ádám papíron még mindig nem vált el, de boldogságuk annál nagyobb.

Bár még esküvőről nincs szó, a baba már úton van. De az is előfordulhat, hogy a babák, hiszen Ádámnak ikerlányai vannak, így benne van a pakliban, hogy dupla örömök elé néz a pár. A műsorvezető egyébként már beilleszkedett a cukrászcsaládba, az anyósa is imádja, pedig a hírek szerint egy erős jellemű asszony, ő viseli a nadrágot a családban. Mivel eddig csak lányunokákkal áldotta meg az élet, már nagyon vágyik fiúra is.

Nagy a szerelem kettőjük között, amit a férfi az első pillanattól kezdve felvállalt.

"A házasságom, már nem működött igazán. Ennek nem Claudia az oka, és nem is egyik pillanatról a másikra romlott el. Semmiképpen sem akartam hazudni a feleségemnek, és kettős életet élni, és Claudiát sem akartam hitegetni, ezért mindkét féllel tisztáztam a helyzetet, bevallottam az érzelmeimet.

Ez így tisztességes, és én csak a tiszta dolgokban hiszek. Ezzel nem szűnök meg apának lenni, csak férjnek" - írja a Story.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó