Létrehozva: 2020.10.09.

Megható vallomás: ezt gondolja a feleségéről Kovács Ákos

A Kossuth-díjas előadóművész egyetemista kora óta van együtt Krisztinával, és nagyon boldogok.

Megható szavakkal nyilatkozott a feleségéről Kovács Ákos. Az énekes évtizedek óta él boldog házasságban Krisztinával, akinek rengeteget köszönhet.

Ákos
Fotó: Szabolcs László/Ripost

„Krisztával a kapcsolatunk egyetemi szerelemnek indult, később bejártuk a világot, közben sorban jöttek a gyerekek. Nagyszerű anya: az, hogy az ismertségem, a rengeteg munkám és a néha túlterheléssel is járó életmódom mellett igazán normális, tiszta tekintetű, jólelkű, érzékeny és okos gyerekeink vannak, teljesen az ő érdeme. Szellemi értelemben is a társam, számomra komoly hátországot jelent, ugyanakkor határozott, erős önértékű ember, akivel már harminckét éve kötődünk egymáshoz” – mondta el a Best magazinnak az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó